Abból, hogy a Disney Reneszánszot feldolgozó posztom lett a cikksorozat legolvasottabb darabja, azt a következtetést vonom le, hogy valószínűleg az olvasóim legnagyobb része szintén ehhez az érához kötődik legjobban. Viszont ha azt ismeritek, akkor már a következő korszakról is lehetnek emélékeitek… vagy nincsenek? Érdekes, hogy hiába az újabb ugrás a technikai fejlődésben, hiába az is, hogy korban közelebb van a jelenünkhöz, a kétezres évek meséi nagyon kevesekben élnek élénken, még ha akad köztük egy-egy gyöngyszem, akkor sem. Érdekes elfilozofálni azon, hogy vajon húsz-harminc év múlva hol húzzuk meg annak a kicsit ködös, kicsit gyenge korszaknak a határát. Vajon 2018 bele fog még esni, vagy ez megint csak egy új időszámítás? Íme az én ötletem a felosztásra.
2000-2009 – Megint lent
Ki kell mondani: a Disney színes-szagos-hangos egyeduralma a Tarzan után megszűnt. Színre lépett a DreamWorks rajzfilmekkel foglalkozó divíziója, ami kinyomott magából olyasmiket, mint az Egyiptom hercege, a Shrek és a Szilaj. Ezek sorra szipkázták el a figyelmet (és a díjakat) a Disneytől, és úgy gondolom, már önmagában ez elég lehetett aggodalomkeltéshez, de mindehhez hozzászámolva azt is, hogy a Disney célközönségétől nem túl távol eső franchise-ok, a Harry Potter és A Gyűrűk Ura is ekkoriban robbant be, garantált káoszhoz vezetett. És nem mondhatni, hogy a Disney sokat segített volna a saját sorsán. Van pár alkotás, ami a személyes kötődésemet élvezi, de még azokról is be kell látnom, hogy valami smakkol velük. A legtöbb 2000-es évekbeli mesét nagyon nehéz valamiféle mintába, koncepcióba rendezi, talán egy irányt lehet felfedezni, de ez inkább a kor jellegzetessége: a filmekben használatos vizuális effektek ekkoriban váltak nemgázzá (mai fejjel persze azok), vagyis boldog-boldogtalan meg akarta mutatni, hogy tud velük bánni. Erre az első példa a Disney-portfólióból az első full CGI-mese, a Dino, ami szép eredményt ért el, csak nem nagyon emlékszünk rá, a későbbi látványorgiának szánt Kincses bolygóra meg főleg nem.
Gondoljuk csak végig: egyetlen klasszikus sem született. Ha elkezdem sorolni a meséket, nem fogtok megállítani, hogy párás szemmel közbeszúrjátok, milyen élmény volt látni őket a moziban. Eszeveszett Birodalom, Atlantis (részemről itt meg is állnék, számomra ez a kettő értékelhető, sőt, szerethető), Lilo és Stich, Kincses bolygó, Mackótestvér… és innen már tényleg nem tudni, mi történik: A legelő hősei, Csodacsibe, Robinsonék (vagy mi…), Volt. Érezni vélek valami házi- és haszonállatokkal kapcsolatos mániát, de ettől még nem értek jobban semmit.
És a folytatásdömping! Második vagy akár harmadik részt is kapott például A kis hableány, A Susi és Tekergő, A Dzsungel könyve, A 101 kiskutya, meg tulajdonképpen majdnem minden a világon. A Pocahontas is. Minden, nem tudsz kigondolni olyat, ami nem. Még a fuckin’ Bambinak is lett második része. De ez ment akkoriban. Van köztük olyan, ami rendben van, de olyan, ami kicsit se gyalázná meg az első részt, kevés. A Pixar az, ami valóban ment, lehetőség szerint képviselte a világos oldalt ebben az évtizedben. Ők is tudtak mellényúlni, de legalább megszántak minket olyan gyöngyszemekkel, mint a Némó nyomában, a Wall-E meg a Fel! És kémeim azt is jelentették, hogy a Toy Story sem volt soha ciki. De az átütő siker sehol.
2009 – 2013 – Megint fent
Mint egy falat kenyér, úgy érkezett 2009-ben a mozikba A hercegnő és a béka. Nem elég, hogy visszavezette a tökéletesen működő hercegnős vonalat, még a 90-es éveket idéző, rajzolt ábrázolást is bevetette annak érdekében, hogy otthonosabb, klasszikusabb benyomást keltesen. Kida azt Atlantiszból nem tudott beilleszkedni a Disney-hősnők közé, Tiana viszont igen. Disney-gonosztól jó dalt 1996 óta nem hallottunk, Dr. Facilier azonban végre megtörte a csendet. Egyébként érdemes meghallgatni a dalát rögtön Ursuláé előtt vagy után. Nagyon hasonló receptet követ, ami nem is csoda, hiszen maguk a karakterek sem esnek távol egymástól: mágiahasználó alvilági alakok, akik fairnek tűnő alku árán hálózzák be a jóhiszemű hőst. És van stílusuk.
A stúdió nagy sikerében azt se tudta hová ájuljon el magától, így hát kijöttek egy mesével, ami mindent tud, amit A hercegnő és a béka, csak még annál is jobban: Aranyhaj. Nem tagadom, én majdnem sírtam a gyönyörűségtől a moziban – a Mulan óta nem volt emlékezetes moziélményem a Disneytől, csak ez, és ahogy észrevettem, ezzel sokan így voltak még. Azt hiszem, itt sikerült végleg megérteni, hogy a modern rajzfilm nem az ócska és absztrakt zagyvaságot jelenti, a XXI. századi hangnem megütéséhez igenis tehetség és odafigyelés kell, és ez sikerült Aranyhaj esetében. Emiatt gondolom úgy, hogy a Disney valójában 2010-ben érkezett meg az új évezredbe.
A Verdák folytatásai, a Merida, a Rontó Ralph és társaik nem gondolom, hogy modern klasszikusok lennének, de nem is süllyedtek el. A háziállatoktól végre sikerült eltávolodni olyan témák felé, mint autók, repülők, játékgépek, robotok, ami egy moziba járó kisgyerekes családnak még mindig életszerűbb, vagy legalábbis érdekesebb. Úgyhogy az út jó volt, már csak 2013-ig kellett valahogy elvergődni.
2013 – 2018 – Még fentebb
Egyrészt azért kellett elvergődni 2013-ig, mert túl akartuk élni 2012-t. Másrészt meg…
.
.
.
.
.
Azért azt megnézem, hogy a második részben milyen dallal próbálják majd meg ezt túlszárnyalni. De hiába van gogholnám meg a fülem, ahányszor meghallom ezeket a kezdődallamokat, muszáj elismerni, hogy a Jégvarázs hihetetlenül szerencsés csillagzat alatt született. Olyan jelenség még most is, ami minden Disney-álmot (vagy rémálmot) meghalad. Nem tudom elképzelni, mit fogok érezni, amikor egyik évben egyszer csak nem fogok látni Jégvarázs-címet a kiadói tervben… nem tudom. Azt fogom hinni, összeomlott a valóság, és el kell indulnom valóságdarabkákat összeszedni háztetőkről, mint az Assassin’s Creedben.
Egy-két kivételtől eltekintve az a portfólió, ami a Jégvarázs óta épült, teljesen rendben van. Sőt, meglepően érett és bátor döntéseknek voltunk szemtanúi az Agymanókban és a Zootropolisban – mindkettő nagyon mai és intelligens mese. A Coco és a Vaiana is saját kategóriájuk jobb, érdekesebb, szórakoztatóbb felébe tartoznak. És ennek az időszaknak, vagyis az utolsó pár évnek a taglalását ennyiben hagynám. Azt nagyon nehéz megmondani, melyik mese lesz ilyen vagy olyan szempontból maradandó, melyiknek lesz öröksége, ahogy azt is, mikor jön egy új korszakot kijelölő produkció.
A Disney persze nem ennyi. Nem ennyi, amennyit elmondtam róla. Ez a cég gyakorlatban és jelenségben is jóval több, mint egy filmstúdió, és el se kezdem felsorolni, mennyi területen vált Walt Disney birodalma (vagy, ha úgy jobban tetszik, Birodalma) megkerülhetetlenné. Számomra határozottan az egyik legérdekesebb történet, amit figyelemmel kísérhetek a modern popkultúrában, a Walt Disney Company sztorija, és különösen akkor érzem a legizgalmasabbnak az egészet, ha – főleg Mickey egér 90. születésnapjának heteiben – belegondolok a következőbe:
Az első rész itt olvasható: Copyright, három karika, technicolor | A Disney története 1. – 1923-1937
A második: Aranykor és propaganda | A Disney története 2. – 1937-1942
A harmadik: Mennyei magaslatok, döbbenetes mélységek | A Disney története 3. – 1950-1988
A negyedik: A Reneszánsz | Disney-történelem 4. – 1989-1999
Captain V 