Mindenki zseni, mindenki profi | Véget ért az Attack on Titan

Ide a sorozatok halni járnak, és a következő hősi halott, ami a Trónok harca és a Vaják után kap egy sermo super sepulchrumot, az Attack on Titan. De most nem fanyalogni tervezek, ez egy terápiás céllal írt bejegyzés, mert ez az anime az egyik ultimate kedvenc akármim evör, és november 4-én véget ért, és ezen most keresztül kell menni.

2015-ben, az első és a második évad között csatlakoztam be, amikor a két Fullmetal Alchemist hagyott űrt az életemben, és olyan zsizsegést láttam az Attack on Titan körül, hogy arra gondoltam, talán enyhítheti az elvonási tüneteket. Az, hogy megnyert magának, nem pontos jellemzése a történteknek – inkább elejtett, mint egy vadat. Egy érzékeket lerohanó, brutális hullámvasút volt, amiben halomra haltak az emberek, ordítottak ők is, a zene is, én is, a titánok pedig, amik közül a közepesen rémesek is igazi abominációk, sokkoltak. (Néha csak úgy, szombat reggel, mosakodás közben eszembe jutott, hogy mi van, ha az ablakból figyel egy. Vagy hogy milyen lehet, ha az élve összerágnak valakit.)

Szóval az első évad is hatott rám, de inkább csak pavlovi szinten. Nem tartom sekélyesnek, de utólag látszik, hogy még csak a felszínt kapargattuk vele. Az AOT idővel hagyományos bosszútörténetből és „nagy szörnyek jönnek” típusú sztoriból egy történelmi narratívák okozta károkat és fasizmust vizsgáló politikai drámába csapott, hogy aztán egy metafizikai térben elmélkedjen az erőszak véget nem érő körforgásán. A világát térben és időben is kinyitotta, ezért a karakterek nemcsak titánokkal, hanem más emberekkel ütköztek meg, majd a saját természetükkel, és egyre súlyosabb morális dilemmákba keveredtek. Plusz időhurkok. Hogy érzékeltessem az ugrás mértékét: az elején azt hittem, az a lényeg, hogy a főszereplő apja vajon hová lovagol.

A fentiek miatt a szereplőket nem is annyira a személyiségjegyeik, inkább a kritikus helyzetekben hozott döntéseik mentén lehet legalaposabban megismerni. Sokukat szeretem, látni akartam őket akcióban, tudni akartam, milyen szerepet szán nekik a történet. És naná, hogy Eren nekem is full agyledobás volt, Levira meg nincsenek szavak, de én mindig is a cinizmust, a nihilt és a humort pajzsként maga elé tartó Jeannal rezonáltam leginkább. Álmaimban badass Ackerman vagyok, esetleg Erwin, bajnoka mindennek, ami igaz és nemes, de nem, a megfejtés Jean, akiben nem lobog félisteni tűz, és úgy kell a helyes útra ráncigálni, idővel azonban minden feladatához felnő.

Jean, amikor megtudja, hogy a wordpress nem rendezi középre a képalákat. Je suis Jean.

Félévadonként lett egyre világosabb, hogy a mangaka, Hajime Isayama a felszín alatt igazából egy körkörös high concept sztorit építget, és az elejétől fogva tudta, mire futtatja majd ki. Hogy az adaptációt kézben tartó stúdiókkal hogyan rakatta a helyére az összes szükséges részletet, hogyan érte el, hogy a lényegtelennek tűnő, de később fontos mozzanatok ne maradjanak ki, pláne a manga befejezése előtt, nekem az egész AOT legnagyobb misztériuma. De így volt, és mivel ezek szerint mindenki zseni, mindenki profi, biztos voltam benne, hogy akár kedvez a kicsi szívemnek, akár nem, a lezárás epik lesz.

A premierje után egy nappal még egyszer utoljára, mindenre, bármire és akármire felkészülve I dedicated my heart, és megnéztem az utolsó epizódot. Nem akarok se spoilerezni, se túlságosan elragadtatni magam – nekem ez a befejezés minden furcsaságával együtt csak tovább bizonyította, hogy ez valóban egy kivételes történet. Akár a kozmikus kérdésekre, akár az egyes szereplők sorsára, akár a lélegzetelállító megmozdulásokra gondolok, a sejtésem igazolást nyert: valóban mindenki zseni, mindenki profi, és a lezárás valóban epik lett.

Az algoritmusom megőrült, az összes platform eláraszt most AOT-kontenttel, tehát láttam, hogy nem minden rajongó örül. Általában értem is az érveiket, de úgy látom, a túlnyomó többség elégedetten tesz pontot ennek a tíz évnek a végére. A “minden idők egyik legjobb animéje” titulus is gyakran felröppen, amit én nem visszhangzok, mert nem vagyok akkora animés, hogy tőlem ez bármit is jelentsen, de amellett határozottan kiállok, hogy az Attack on Titan peak történetmesélés. Ez nem az utolsó résszel derült ki, de azzal vált hivatalossá, az nyomta rá a pecsétet, és én ezer örömmel tanúztam le.

Spotify at’aek till we are Ashes by KOHTA YAMAMOTO and Hiroyuki Sawano PLAY!