4 éves a blogom

Tessék. Ilyen fontos évfordulók mennek el mellettünk észrevétlenül. Ilyenné válik a világ, és ilyenné válunk benne mindannyian.

Megragadom az alkalmat, és felhívom rá a figyelmet, hogy a #stayathome-ra kihegyezett posztsorozatom befulladt. Részben azért, mert a menetrend, amit kitaláltam hozzá (vasárnap megírni, hétfőre időzíteni), teljesen tarthatatlan, csak azt nem tudom, ezt hogy nem vettem észre korábban: ha valamikor nem vagyok képes olyan feladat elvégzésére, ami akár csak a legminimálisabb kreativitást vagy lelkesedést is igényli, az a vasárnap. És a délután. És különösen a vasárnap délután. Ha létezik az inspiráció szónak ellentéte, ha van időintervallum, amikor színlelni sem tudom, hogy bármi érdekel, az igenis a vasárnapi ebéd utáni, Forma 1 közben kanapén bedöglős, másnapi munka/iskola miatt szorongós, hajmosást halogatós, ablakon vakítóan besütő, álmosító meleg fényes küszködés fél 2 és fél 6 között. De talán ennél is nagyobb mértékben szabotálta a projektet, hogy az utóbbi pár hétben hihetetlenül középszerű dolgokat olvastam és néztem, amiket jó érzésű ember nem ajánl a másiknak, csak ha azt akarja, hogy ők is legyenek ugyanolyan nyomorultak, mint amilyen ő szokott lenni vasárnap fél 2 és fél 6 között.

De lapozzunk. Mert, bár a posztok száma tovább csökkent a harmadik évhez képest, ennyire elégedett sosem voltam, amikor visszanéztem a saját munkásságomat. Majdnem minden írást szeretek, amit 2019. április 30. óta toltam ki. Volt szó a Trónok harca befejező évadáról, volt egy random őszi update-em, amit egy óra alatt dobtam össze, mégis közelebb áll hozzám, mint sok poszt, amin egész hétvégéket (vasárnapokat!) izzadtam. Aztán megérkezett a Vaják-sorozat is, arról muszáj volt megemlékezni, mégis csak a fél imidzsem abból áll, hogy folyton a Witcherről pofázok, végül pedig az év végi listákat is megírtam, melyek száma háromról négyre duzzadt, köszönhetően annak, hogy a képregények státuszt léptek az életemben.

És hát azt külön imádom, hogy valaki a következő keresőszavakkal talált ide (kétszer is!): “thanos jót akar mégis ő a rossz”.

Hasznosabbnak érzem-e magam az itteni tevékenységemmel, mint egy éve? Nem. Viszont nagyon szeretem azt hallani, hogy valakit megnevettetett egy bejegyzésem, ezért végigbindzselt az egész blogon, vagy ha valaki tőlem, itt hallott egy történetről, amivel később megpróbálkozott, esetleg fordítva: látta, hogy engem épp mi érdekel, és rászánta az időt, hogy ajánljon nekem valamit. Ilyen élményből összejött elég ahhoz, hogy maradjon kedv a következő évhez.

Jövőt illető tervekről nem írok, nincsenek, talán az körvonalazódik egy ideje, hogy vissza kéne térni ahhoz, amikor egy poszt egy műről, vagy legalábbis egy bizonyos témakörről szólt. A rövidkés formátum sem rossz, de inkább a mennyiségi gondolkodást támogatja, nem a mélységit, amiatt lényegesen kevesebb erőfeszítés, ugyanakkor nem szoktam velük annyira elégedett lenni.

Akárhogy is lesz, nagyon köszönöm ismét mindenkinek, aki erre járt és most is itt van. Csak remélni tudom, hogy olykor-olykor valami érdekeset, vagy legalább szórakoztatót tudok mutatni. És mint mindig, bulizene:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s