Február 24-én lesz a kedvenc leghaszontalanabb ünnepem, az Oscar-díjak kiosztása, és az ahogy eddigi években, idén is végig fogom ásítozni az egészet késő éjszakától késő reggelig. Minden álságosságával és gyávaságával együtt tetszeni fog. Mindig igyekszem felkészülten érkezni a tévé elé, tavaly elég jó arányban láttam a filmeket a gála előtt, annyira, hogy kategóriára lebontva tudtam hisztériázni a kedvenceimért, idén kicsit több hiányosságom van, tehát minden amit írok, úgy kezelendő, hogy sok érdekességet e sorok írásáig egyelőre (Two Queens, Vice, Green Book, Roma) nem láttam. De nem is ezekkel van gondom, ahogy mindjárt látjátok azokból a kérdésekből, amiket nem tehetek fel közvetlenül az Akadémiának, ezért csak belekiáltom a világba.
1. Mégis mit tud az A Star Is Born?
Bradley Cooper és Lady Gaga projektje sorban a harmadik remake-je egy 1937-es, azonos című filmnek. Abban Jane Gaynor alakította a főszereplő hölgyet, később a stafétát Judy Garland és Barbara Straisand vitte tovább. Tudjátok mit? Lady Gaga nem hozott szégyent erre a névsorra. Minden más aspektus előtt viszont, amiket dicsérnek az emberek és amikért agyon van jelölve, értetlenül állok: az operatőri munka nem páratlan, a Shallownál bármelyik évszakban találok jobb balladát a rádióban, a “legjobb adaptált forgatókönyv” szókapcsolatot pedig neccesnek érzem egy harmadik feldolgozás esetében durrogtatni, bár annak is lehetnek sajátos nehézségei, tény, OK. De annyira azért nem OK, hogy akár csak a BlackKklansman-nel szemben itt akarjam tudni azt a díjat. A Star Is Born iszonyú középszerű film, nem látom, mit tesz hozzá a film- vagy kultúrtörténelemhez, vagy akár csak a ’18-as felhozatalban mi olyat mutatott, amit másban nem volt látható (Lady Gagán kívül), és így nem tudom megérteni, mire fel a 7 jelölés.
2. Nem úgy volt, hogy a Bohemian Rhapsody és a Black Panther tök jó popcorn-mozik, de ennyi?
Vannak díjak, amiket nem sajnálnék ezektől a filmektől, mondjuk úgy, hogy meggyőzhető lennék róla, hogy miért kapják őket pont ezek a filmek, például a Black Panthernek egy produkciós dizájn, esetleg jelmez kijárhat, a Bohemian Rhapsody-t pedig a hangtechnikai díjaknál és a férfi főszereplőnél szívesen látnám. De a legjobb film kategóriájában semmi keresnivalójuk. Tudom, checklist: társadalmi kérdés és/vagy életrajzi téma? Igen. Kisebbséghez tartozók életét bemutató történet? Igen. De ha csak ez számít, vágjuk már a BlackKklansmanhez azt a díjat is, vagy a The Favourite-hoz aztán haladjunk, mert ezeket a szempontokat ez a két film is teljesíti. (Csak azok kozül, amiket én láttam!) A Black Panther és Bohemian Rhapsody hibátlan szórakozás nyújtanak egy szombat estén a moziban vagy egy vasárnap délutáni punnyadáshoz, vannak értékelhető és élvezhető pontjaik, amikre nagyon igyekeztem felhívni a figyelmet a cikkeimben is, merthogy mindkettőből írtam, de hogy bármelyik az idei filmes idény L E G J O B B F I L M J E lenne… köszi, de nem. Ó, és miért nem örülök, hogy végre egy szuperhősfilm kapott esélyt arra, hogy megkapja a legnagyobb szakmai elismerést képviselő díjat? Tán azért, mert atomjó lett volna megérdemelten ennek a közelébe kerülni.
Black Panther-cikk az SFmagon | Bohemian Rhapsody-cikk az ekultúrán
3. Szóval a Disney-t tényleg már csak megszokásból jelöljük? Értem.
Semmi szín alatt nem lehet rám azt mondani, hogy a Disney-t ne értékelném, de a Rontó Ralph 2. jelölésének fú, de rossz üzenete van. Ez a jelölés számomra azt jelenti, hogy az Akadémia nem lát a logón túl, és fogalma sincs, mi a pontos különbség a jó Disney-mese és a rossz Disney-mese között, de megkockáztatom, nem is érdekli. A Zootropolis egy összetett, nem szokványos, előremutató mese volt, joggal szerepelt az évad legjobbjait díjazó közegben, csakúgy, mint a maga idejében A Szépség és a Szörnyeteg vagy Az Oroszlánkirály. Véleményem szerint az Oscarnak ezt kéne észrevennie: jelöl, díjazd, tedd a térképre azt, ami első példánya az olyan filmeknek, amilyeneket mostantól akarunk nézni. Én 2018. december 6. óta olyan meséket akarok nézni, mint a Pókverzum, véletlenül sem olyanokat, mint a Rontó Ralph 2. Az agyatlan jelölgetés a jövőnek árt, ami pedig a múltat illeti: minden olyan Disney-mesével, amit csak kötelező jelleggel jelölnek, nem pedig a valódi teljesítményéért, a megérdemelten kiosztott díjak értéke is csökken. És ezt az állítást egyáltalán nem csak az animációs filmek kategóriájára érzem igaznak.
Captain V 