Elanyátlanodott fiatal férfiak | Az 5 legjobb könyv, amit 2020-ban olvastam

És 4/4. Ez az utolsó évzáró posztom, bár ha nektek is úgy indult az évetek, mint nekem, akkor már nyomokban sem érzitek az év vége/eleje vibe-ot, mindent ott vettetek fel, ahol december közepén letettetek, az ünnepi hangulatból annyi maradt, hogy a papírszemétből, amit még nem vittetek ki, kikandikál egy karácsonyi teaválogatás összenyomorgatott doboza.

De ne is vesztegessük tovább az időt annak taglalásával, mennyire azt hitte mindenki, hogy 2021 istenien szuper lesz, én meg csak csóváltam a fejem, hogy öhö, már miért lenne az? xD, szóval jöjjenek a kedvenc 2020-as könyveim.

5. Tim Marshall: A földrajz fogságában

Egyre nagyobb igényem van a non-fictionökre, ami azzal arányosan nő, ahogy a bullshit iránti türelmem fogy. A földrajz fogságában közérthető, még azt is mondanám, fontos tudást ad az alcímében ígértekről. Nem csak elolvasni, megtanulni is akartam a leírtakat, ráérezni, hogyan gondolkodik a szerző. Átláthatóan veszi át a nagyobb földrajzi egységek, nemzetek viszonyait, konfliktusait, belekap a történelmükbe, földrajzi elhelyezkedésükbe, politikai és gazdasági, sőt, kulturális helyzetükbe, keresztez egy csomó önmagában is érdekes tudományterületet és szempontot. A 2020-as évem egyik legkiemelkedőbbje, miközben az egyik leghasznosabb ismeretterjesztő könyv is, amit valaha olvastam.

4. Robin Hobb: A király orgyilkosa

Hogy mennyire fair az, hogy az első rész szerepelt a tavalyi listámon, más könyveket meg lehagyok csak mert sokadik részek, vitatható LENNE, HA nem volna kifejezett célom, hogy Hobb Látnok-ciklusát a létező legnagyobb erővel szorítsam magamhoz, ahányszor csak alkalmam adódik rá. Van valami otthonos ebben világban, valami szimpatikus és jóindulatú, annak ellenére is, hogy a szereplőket hajlamos keményen megnyaggatni. Mindig van miért továbblapozni, Hobb remek jeleneteket ír, izgalmas irányba visz minden fejezetet. És klasszak az antihősök, meg minden, de néha olyan jó olyasvalakiről olvasni, mint Fitz.
Molyos értékelésem: x

3. Edward St. Aubyn: Nincs baj / Baj van / Van remény

A Patrick Melrose sorozatot egyszer már kiemeltem, és most, túlesve a könyvön meg kell mondjam, a kettő tökéletesen méltó egymáshoz. Imádom a savként maró, cinikus prózát, amit St. Aubyn arra használ, hogy az elit felszínességét, romlottságát a nyilvánvalóbbnál is nyilvánvalóbbá tegye, és közben megmutatja, hogy amolyan angolokra jellemző módon pontos, elmés, jó megfigyelő. Nem egy érfelvágós kiábrándultság az egész, de az emberek sötét oldaláról (is) szól. Igazi egyéniségek jönnek-mennek benne, egyik szórakoztatóbb, különcebb, gyarlóbb, mint a másik. Állítólag a szerző valós tapasztalatai vastagon beleíródtak a történetbe.
A folytatás 21-es projekt lesz.

2. Susanna Clarke: Piranesi

A Piranesi egy kis tömör gyönyör. Nem állítom, hogy kivétel nélkül mindenkinek ajánlanám, de úgy láttam, lelkesen fogadta a magyar közönség. Clarke sok-sok ismerős elemből hoz létre egy olyan vegyületet, amilyen szerintem még nem létezik, én legalábbis nem tudom semmihez se hasonlítani. Valaki szerint weird, valaki szerint dark academy, valaki szerint krimi – egyik sem igaz, de mindegyik igaz. Bedob a mély vízbe, de megéri benne megtanulni úszni, kifizetődik. Egy lassan induló, majd fokozódó tempóban kibontakozó rejtélyt kísérünk végig, amiről sokáig azt sem tudjuk, milyen természetű – bűnügyi? misztikus? pszichés? – egy különleges, sós, tengeri levegő illatú helyen, egy nem szokványos, szeretnivaló szereplővel.
Molyos értékelésem: x

1. Donna Tartt: Az Aranypinty

Erről a regényről viszont fogalmam sincs, mit írhatnék, molyon is vagy négy különböző napon próbáltam értékelni, és semmire sem jutottam. Valószínűleg túlságosan szerettem, mert azokról a legnehezebb bármit is mondani. És hát ha mástól hallanám, miről szól, hogy van egy gyerek, aki elveszíti az anyukáját, az új legjobb barátja, sőt, mániája, a horgonya egy festmény lesz, és hányódik össze-vissza, lecsúszik, miközben ez meg az történik vele, én se hinném el, hogy ez a regény nemhogy nem dögunalom, hanem remekmű. Aki olvasott már Donna Tarttot, és mondjuk A titkos történetből leszűrte, milyen természetfölötti érzékkel nyúl az emberi tulajdonságokhoz, kapcsolatokhoz, rezdülésekhez, hogyan teremti meg a közeget, milyen tehetséges, az lehet, hogy hisz nekem.
Ez a könyv 800 oldalas, és egy mondatot sem húznék belőle. M-mm. Egyet se.


A sorozatos listán hemzsegnek az öntudatos nők. Könyves szempontból viszont, úgy tűnik, 2020 a tévelygő, elanyátlanodott fiatal férfiak éve volt. (Akik, valljuk be, nem ritka teremtmények az irodalomban.) Ebben az évben letudtam régi adósságokat, több újraolvasásom is volt, és megdöntöttem a rekordjaimat címszámban és oldalszámban egyaránt. Nem mintha a mennyiség lenne a lényeg, egyszerűen csak sok volt az időm, türelmem meg kevés. Egy ekkora merítésbe viszont nyilván nem csak öt jó könyv keveredik, úgyhogy kiemelném még a következőket (amihez van, arra rálinkelem a molyos értékelésemet is):

  • Jo Walton: Mások között – egy mágia és mágikus lények létezéséről tudó, sci-fi iránt rajongó kislányról szóló naplóregény, aki az őt ért veszteségek miatt nehezen találja helyét a közösségben és a világban.
  • Brian McClellan: A birodalom haragja – sokadik része a szerző Lőpormágus-univerzumának, és megdöbbentő, hogy még mindig mennyire swag.
  • Michael J. Sullivan: Mítoszok kora – sokadik része a szerző Riyria-univerzumának, csak ő hátra ugrott, nem előre, és megdöbbentő, hogy még mindig mennyire fun.
  • Euny Hong: The Birth of Korean Cool – alábecsülheted az 51 kilós, színes hajú, ugrabugráló fiúkákat, ahogy én is tettem, de a hallyu bazmeg nem vicc: azok a fiúkák egy beszivárgó hadjárat részei. Ha most összezavarodtál, olvasd el ezt a könyvet, és megvilágosodsz.
  • Anna Fifield: Kim Dzsongun – az 51 kilós, színes hajú, ugrabugráló fiúk szomszédairól és azok vezetőiről szóló, nagyon érdekes könyv. Hál’ istennek nem nyomorpornó.
  • Mark Lawrence: Limited Wish – Lawrence méltatlanul kevés figyelmet kapó, időutazós, D&D-vel átszőtt, 80-as években játszódó kisregényének folytatása.
  • Sue Klebold: Napsugaram – az első valódi médiaszenzációvá váló iskolai lövöldözéséről szól az egyik elkövető anyjának szemszögéől. Hát ez sem egy mindennapi sors.
  • Flea: LSD gyerekeknek – a Red Hot Chili Peppers basszusgitárosának visszaemlékezése gyerek- és fiatalkorára. Nem tudom, nem rajongóknak mennyire érdekes, nekem, aki akkor lépett a felnőttéválás útjára amikor először hallott RHCP-dalt, az volt.

Az előző évek könyves posztjait itt lehet elolvasni, és így a végén nagyon köszönöm, hogy itt voltatok 2020-ban is. Nyugi, csak félig-meddig mondtam, hogy 2021 nem lesz jobb. Valószínűleg maga az év tényleg nem lesz jobb – csak mi leszünk túl edzettek és ellenállók ahhoz, hogy padlóra küldjön minket.

Fangörcs és agyi energia | Az 5 legjobb film, amit 2018-ban láttam
A kárhozat jeges fuvallata | Az 5 legjobb film, amit 2019-ben láttam

Elanyátlanodott fiatal férfiak | Az 5 legjobb könyv, amit 2020-ban olvastam” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s