2018 | szeptember

Kissé belefáradtam a hónapzáró megszokott formátumába, és ezt onnan tudom, hogy az ehavinak kétszer ugrottam neki, és majdnem leszúrtam magam a teáskanállal, úgy unatkoztam – arra, hogy olvasni milyen érzés lett volna, nem is gondolok. A Hónap Zeneműve azért meglesz, hiszen azt belinkelni nem kerül semmibe, és annyival kötődünk a régi időkhöz, hogy ugyanattól az előadótól választottam számot, mint augusztusban.

Az, hogy nincs kedvem módszeresen végigmenni mindenen, filmeken, sorozatokon, könyveken, azért lehet, mert valójában mindezzel nem foglalkoztam olyan sokat szeptemberben. Ezt nem a fogyasztott művek száma miatt mondom, inkább úgy értem, hogy fejben valahogy nem úgy kezeltem őket, mint szoktam, minden csak amolyan “futottak még” szinten volt a napjaim része. Ebben a hónapban sokszor voltam úton, minden hétvégével egyre messzebb és messzebb kötöttem ki egyre hosszabb és hosszabb időkre, a hétköznapokon meg éppen fordítva volt; egész hónapban az volt alapélményem, hogy körülöttem mindenki mozog, megy, én meg nem moccanok, és ennek kapcsán bőven volt min gondolkodnom. A lényeg, hogy nagyon elterelték a figyelmem az evilági dolgok, nem kellett alternatív univerumokba mennem izgalmakért.

Az agyalós időszak nyomott hagyott rajtam, onnan tudom, hogy vért kívánok. Nem csodálkozom azon, hogy miért voltak sikeresek a gladiátorviadalok az ókorban. Minél többször bonyolódom játszmákba, minél inkább rakódnak a lelkemre azok a szituk, amikből lehetett volna egy jó kis biliborogatást kanyarítani, de nem tettem, annál jobban megnő az igényem arra, hogy ha én nem is tehetem meg, akkor legalább látni lássak nyílt, szemtől szembeni konfliktusrendezéseket. És felőlem akár vér is folyhat. Ilyenkor értékelődik fel egy gladiátorviadal, vagy akár egy jó akciófilm szerepe. Ezen a ponton hadd mondjam el: a John Wick nem egy jó akciófilm, habár az akció jól megvalósul benne. Ezt vetettem be erőszak-pótlékként, és hát mit mondjak. A vér és az agresszió okés volt, amit akartam, azt megkaptam, gondolom, de annál többet véletlenül se. Jó ez a gag, hogy a kutyája miatt indul el vendettásat játszani, de ez egyrészt nyilván nem igaz, másrészt meg azok az oroszok… naaah.

Nem voltam azonban egész hónapban pokolfajzat, művelődtem is. Elővettem például Catherynne M. Valente novelláskötetét, a The Refrigerator Monologues-t (semmi türelmem a helyes ragozáshoz, remélem a legjobbakat), aztán sort kerítettem végre A skarlát betűre. Egyebek mellett. Persze továbbra is tolom a Polihisztorképző kihívást, és az év fantasymegjelenéseit sem szeretném annyira utolsó pillanatra hagyni, mint eddig. És van még a Classics of Science Fiction kihívás is, ami, most már ki kell mondanom, a fejemre nőtt. Későn kezdtem el, és kezdek pánikba esni tőle, de ennél gyorsabb ütemben már képtelen vagyok haladni ezekkel a könyvekkel, különösen úgy, hogy érzem, zokog már a lelkem egy jó fantasy után. De az istennek sem akar sor kerülni rá. Megfordult a fejemben, hogy újraolvasom az Úti testvéreket, a Lawrence-novelláskötetet. Vagy azt, vagy a Neveletlen hercegnő naplóját. Vérfürdőt akarok vagy Neveletlen hercegnő naplóját olvasni – középút nincs, nem járható, nem vagyok rá kíváncsi.

Hosszú idő után megint voltam sajtóvetítésen egyébként, és HUH, de jó filmet láttam. BlacKkKlansman a címe, magyarul Csuklyások (nem tudom, hogy akkor már miért nem CsukKklyások, de mindegy, nem én kapom érte a zsét). És ezt amúgy reklámozzák bárhol bármilyen formában? Egészen a meghívó beérkezéséig egy ssssszót nem hallottam róla, egy trailer nem jutott el hozzám, egy promókép, egy semmi. Pedig Adam Drivert még úgy nagyjából szemmel is tartom, nem túl aktívan, de azért ha valami szembejön, amihez kapcsolódik a neve, legalább rákattintok megnézni, miről van szó. Mindegy, ezt azért mondtam, mert félek, hogy ez a film is csak úgy elmerül majd, mint egy darab kő, mert nem tud róla senki, holott ha valamit az idei szórásból érdemes megnézni (az Infinity Waron kívül), az eddig kérdés nélkül a Csuklyások. Egy náthás-neocitranos delíriumban írt cikkem is van róla az ekulton, de szerintem nem sikerült átadnom, mennyire klassz alkotásról beszélünk.

Bocsánat a csapongásért, a fecsegésért, de jut eszembe, bocs, hogy bocsánatot kérek, valójában nem is kéne, mert ez az én blogom. De mit lehet tenni, inkább ilyeneket csináljak, mint azt, amit John Wick, nem?

Na, viszlát a következőig.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s