Látjuk, hogy néz ki, lapozzunk | Találkoztam Pierce Brownnal

Gyanús lenne, ha pont én nem osztanám meg, milyen klassz volt nekem a Könyvfesztivál idén, nem? Ugyanis a bolygók úgy álltak össze, hogy az SFmag színeiben indulva egyike lehettem azoknak, akik interjút készíthettek a most rendkívül népszerű sf-szerzővel, Pierce Brownnal.

Ez pénteken történt, azóta természetesen mindenkivel megosztottam már a hírt, aki él és mozog, ha nem személyesen, hát akkor instagramon vagy facebookon keresztül. Nagyon szerettem kibeszélni magamból az élményt, de bevallom, nem tudom, nyilvánvaló volt-e, hogy nekem ez nem azért jelentett sokat, mert jaj, de helyes az ember. Nem gondoltam, hogy erre ki kell valaha térnem, de ez a téma kezdett egy kicsit sok lenni nekem tegnapra, és elkezdtem aggódni magamért. Mert ne legyünk vakok meg álszentek, látjuk, hogy néz ki az ember, de… azt senki sem gondolja komolyan, hogy ez önmagában elég, nem? Vagy igen? Igaz, picit én is hozátettem* ahhoz, hogy ez a topik legalább olyan erős, mint az, hogy amúgy bazijó könyveket ír, de remélem, hihető, ha azt mondom, van bennem annyi priorizálási készség és basic intelligencia, hogy a kettőt, a kinézetét és a munkásságát, egymástól függetlenül tudjam kezelni. Az ezzel kapcsolatos poénkodást nem bánom, szeretek a saját káromra is embereket nevettetni, erről szólt az elmúlt négy nap, csak nem tudom, világos-e, mikor túlzok egy vicc kedvéért, és mikor beszélek komolyan.

Tudható rólam, hogy nem régóta olvasok science fictiont, és a Vörös lázadás az első regények között volt, amik megszerettették velem a műfajt. Végig nagyon tetszett a trilógia, pár dologgal ugyan nem vagyok kibékülve, technikailag vannak nem tökéletes pillanatai, de iszonyú sok dolgot értékeltem benne, az egyik legmegkapóbb történet, amit valaha olvastam, közel áll hozzám, és ez akkor is így lenne, ha maga Quasimodo írta volna a Notre Dame harangtornyában, és ha így lett volna, én Quasimodo fejébe is bele akartam volna nézni, hogy lássam, honnan jön az, amit én ennyire tudok szeretni.

Úgyhogy jah, látjuk hogy néz ki Pierce Brown, de lapozzunk, és kanyarodjunk vissza az eredeti történethez: totál nem éreztem felkészülve magam arra, hogy interjút készítsek, ha már itt tartunk, bárkivel. Én azt hittem, ott megáll velem a partyvonat, hogy jön Brown, dedikáltatok pár könyvet, az is tökéletes lett volna, de közben meg ez annyira once in a lifetime lehetőség, leülni és beszélgetni egy szerzővel, akit kedvelek, hogy úgy voltam vele, ha ott helyben beszakad a szar angol kiejtésem miatt a föld alattunk, akkor is meg kell próbálnom. És így is lett. Sokáig jegeltem a témát, és nem mertem mondani senkinek egészen az interjú előtti egy-két napig, mert rossz ómennek tűnt, amire nincs racionális magyarázatom, de akkor is nagyon titkoltam.

Aznap reggel, amíg készülődtem, felfestettem az indián harci csíkokat a szemhéjamra, egészen fel voltam dobva, de ahogy telt az idő, egyre stresszesebb voltam, úgyhogy figyelemelterelésként úgy dolgoztam, mint egy megszállott. No, de nem úgy van az: mintegy isteni jelként elment az áram az irodában. Nem tudtam tovább dolgozni. Kénytelen voltam elindulni.

Az angol kiejtésem tényleg pusztulatos volt, sikerült rendesen alulmúlnom önmagam, ezt közben is tudtam, és a hanganyagot oda-vissza hetvenszer meghallgatva is ezt gondolom. Egy kín volt, mire leírtam azt a harmincöt percet, végig az járt a fejemben, hogy

De ha valami megmarad az egész élményből nyolcvanas mammer koromra is, az az lesz, hogy Pierce mennyire figyelmes és közvetlen volt velünk, és hogy felmérte, hogy nekünk valószínűleg ez tök izgi dolog, ezért beleadott mindent. Ez a képesség ritka. Teljesen feloldotta a formális szitut, és ahol tudta, beszélgetéssé alakította. Később, a vasárnapi közönségtalálkozón egyébként azt mondta, ő élvezi ezeket a dolgokat, és nekem is az volt a benyomásom, hogy ő is legalább annyira ki akarja használni az alkalmat a beszélgetésre, élményszerzésre, mint mi. Tudjátok, milyen jó érzés, amikor valakinek olvasod a szavait, gondolatait, a sok-sok évig készülő munkáit, kicsit már idealizálod is, hogy hú, hát ha ilyeneket ír, ilyen gondolatokat fogalmaz meg, biztosan nagyon érdekes ember lehet, biztos van nem kevés élettapasztalata, biztos szellemes, stb., és aztán kiderül róla, hogy kajak érdekes? Nem a megkönnyebbülés a legjobb kifejezés erre, de mégis, valami hasonló: így örülsz, mert bebizonyosodik, hogy jó emberbe helyezted a bizalmadat, és mivel a könyvei által már úgyis tett valamit az életedhez, jó, ha azt tapasztalod, hogy a személyét is tudod értékelni.

A találkozó megtörtént és nagyon jól sikerült. Az interjú megszületett, az írásos formája előkészületben. Úgyhogy részemről az idei Könyvfesztivál ki lett maxolva. Összefutottam kollégákkal, ismerősökkel más kiadókból, a barátaimmal, jól el is fáradtam, amit valójában nem értek – annyira lerobbantam vasárnapra, mintha egy Sziget Fesztivál utolsó napján próbálnék életben maradni. Olyan sok kávét ittam, hogy a végére gyakorlatilag már csak lábfájásból és koffeinből álltam, de amivel valójában zártam az egész fesztivált, az Pierce-től egy “Nice to meeting you again!” volt, és ez tökéletes keretbe foglalta az egész élményt.

* A harmadik könyvből, a Hajnalcsillagból írtam az első cikkemet a most már megszűnt Mandiner.sci-fire, és annyira be akartam reklámozni, annyira lelkes voltam, hogy egy fél mondatban én is belengettem azt, hogy amúgy kurva helyes a szerző, és kaptam is érte egy kedves kommentet. Gondolom, örüljek, hogy csak annyit, mindenesetre most már bánom, hogy akaratlanul is erősítettem azt az amúgy engem is idegesítő narratívát, hogy Pierce Brown-regényről nem lehet anélkül beszélni, hogy szóba ne hoznánk a külsejét, de akkor úgy mértem fel, hogy a rám jellemző humorkodás, amit az ismerőseim tudnak értelmezni, ott is el fog menni, és le tudják majd választani a hülyülésemet a cikk érdemi részéről. Mint oly’ sokszor, megint túlbecsültem az embereket, DE tény, hogy nem lett volna szabad ezt feltételeznem, írásban, ismeretlenül ez nem így működik. Lesson learned.

Reklámok

Látjuk, hogy néz ki, lapozzunk | Találkoztam Pierce Brownnal” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s