2018 | március

Nem tudok hangzatos bevezetést írni ehhez a hónaphoz, nem tettem semmilyen megfigyelést az időjárásra vagy az idő múlására vonatkozóan, úgyhogy essünk neki a leltárnak a lehető leggyorsabban.

A hónap Zeneműve

Az Altered Carbon első részét viszonylag régen láttam már, és emlékszem, hogy ez a zene meg is tetszett belőle, de valahogy kiment a fejemből, és csak egy-két hete jutott eszembe újra, azóta viszont szinte belekarcoltam az agykérgembe, annyira sokat hallgattam. Iszonyú jó, laza, tökös energiája van, nem fogok lekattanni róla egyhamar.

A hónap olvasmánya

Ebből a szempontból eredményes hónapon vagyok túl, az olvasási kedvem az egekbe szökött. Az is igaz sajnos, hogy Richard Flanagannel nem lettem túl jóba, félbehagytam a könyvét, és emiatt zsupsz, lőttek a magánkönyvtáras kihívásnak molyon, de nem gond – nagyobb erőbedobással tudom űzni a többit. Nagyon változatos a felhozatal: befejeztem egy weird fantasy regényt, olvastam egy ismeretterjesztőt az asszaszinokról (mármint a szó eredeti, iszlámos-szektás-orgyilkosos értelmében vett asszaszinokról), két képregényt, egy francia kortárs szépirodalmi szerző könyvét, tényleg, a végletek között ugráltam, és jól is esett most. Nehéz választani, de talán ami leginkább berántott, ami a legvegytisztább élvezetet nyújtotta, az a Hachette-gyűjtemény harmadik tagja: A Bosszú Angyalai – Káosz. Minden másban éreztem kisebb kisiklásokat, ez a történet viszont elejétől a végéig csúcs, és nagyon sajnáltam, hogy nincs a kezemben a folytatás, vagy nem volt hosszabb. Meg lehet, hogy minden csapongás ellenére azért csak számít, milyen keréknyomban haladok, és az Infinity War miatt bizony megint aktuálissá vált a szuperhősösdi nekem is.

Megjelenéseim (és egy kis hisztike a “vastag könyvekről”)

Mark Lawrence legutóbbi regényéről, Vörös Nővérről írtam egyet SFmagra, ezen kívül nem volt más recenzióm vagy kritikám, de ez az egy megér kettőt-hármat is, mert én imádom ezt a szerzőt, én biz’isten, de teljesen lepukkantotta az agyam, hogy már ő sem akar soha leszokni a vastag könyvekről.

És tegyük rendbe a dolgokat: nem szeretem a “vastag könyvek” problémáját pusztán az oldalszámra leszűkíteni, mert azt, hogy milyen vastag lesz egy könyv (mint könyvtárgy, nem mint szöveg) legalább annyi technikai körülmény befolyásolja, mint kreatív. Az oldalak száma nem feltétlenül jelenti, hogy a szöveg is kiugróan hosszú lenne. Tehát ha meglátom, hogy az új Lawrence akkora, mint egy hűtő, akkor megijedek, de inkább kivárok az ítélettel, lehet, hogy ez nem jelenti azt, hogy túl is van írva. (Általában de, de mondjuk ne legyünk diszkriminatívak.) Így amikor azt mondom, hogy de kurva hosszú ez a könyv, nem az a bajom nekem, hogy 600+ oldal, hanem az, hogy tépi a száját fölöslegesen – ez 300 oldalon is fájna. Lawrence amúgy nem biztos, hogy teljesen és mindenkor fölöslegesen, de például Anthony Ryan vagy Richard Morgan fantasy regényei igen, és erre még meg kell keresnem a szívemben a megbocsájtás lángját. Ez persze ízlés meg viszonyítás kérdése; pl. szánom-bánom, de nem olvastam még A Gyűrűk Urát, egyik részét sem, de fogok, és akkor majd visszatérhetünk arra, hogy tényleg olyan rossz példa-e még egy Morgan, vagy tényleg annyira fáraszt-e még egy Lawrence, de az én hitvallásom alapvetően akkor is az, hogy inkább hasonlítson egy szöveg egy felhúzott íjra – ne egy olvadó pudingra.

A hónap filmje

Ennek a bejegyzésnek a draftját úgy mentettem el, hogy egy kérdőjelet raktam ide, mert nem tudtam eldönteni, hogy az ezredjére megnézett Bosszúállókat vagy az egymilliomodjára megtekintett Disney-meséket válogassam-e ide, mert hogy az új Tomb Raidert (bár egészen okés volt) vagy a 12 katonát (pillanatnyilag egészen okés volt) nem akartam iderakni, az biztos. Aztán az utolsó pillanatban segítségemre sietett a Ready Player One, és ezzel a kérdést megoldottnak nyilvánítom. Ha egy-két nap múlva is kitart a lelkesedésem, lehet, hogy valami eszmefuttatást írok majd a filmmel kapcsolatban, mindenesetre azt már most fontosnak tartom elmondani, hogy én nagyon jól szórakoztam, izgultam, nevettem, meghatódtam, a szépséghibáival pedig nem akarok foglalkozni, eleve nem is nagyon tudom őket megragadni, igen, a perifériámon mintha érzékelném őket, de olyan sok érzésen vitt keresztül a film, hogy (egyelőre) ebben szeretnék még fürdőzni egy kicsit.

Szintén márciusban történt

Jártam klasszikus sci-fi tematikájú kocsmakvízen! És ez pont olyan fun volt, mint amilyennek hangzik! Hasznosságomat ne firtassuk, mondjuk úgy, nem én voltam a legélesebb kés a fiókban, de ez még így is ezüstöt ért.

Az ezüstöt érő megoldások! 🚀

A post shared by Vivien Horváth (@captainvvn) on

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s