Niveau d’entrée – hol léptem be én?

Igen, a fantasztikummal foglalkozó online körökben felmerült entry levelesdi ihleti ezt a bejegyzést. De nem, nem fogok magához a témához hozzászólni. Röviden a kifejezésről írtam egy véleményt molyon, nem tudok annál többet érdemben hozzátenni a témához. Azon viszont elgondolkodtam, most, hogy arról beszélgetünk, hol vannak a sci-fi olvasók, ki mi alapján, hogyan kezdte a fantasztikummal való ismerkedést, hogy nálam ez hogy volt, és nem tudom. Azt hiszem, csak úgy belecsúsztam, semmi őrült reveláció fanfárokkal meg ilyesmi. Unalmasnak hangzik.

Gyerekkoromban Disney könyveket taperoltam minden ébren töltött pillanatomban, ennyi. Ha megnézem, miket olvastam korai tinédzser éveimben, a fantasztikum iránti vonzalmam egyáltalán nem megjósolható. Tizenhárom évesen önszorgalomból Moliére-t meg A három testőrt olvastam. (Újra és újra ámulatba ejt, hogy voltak nekem barátaim.)

Az első fantasy könyvemre tizenöt éves koromig kellett várni, akkor is csak azért került a kezembe, mert kötelező volt. A babó volt az. Rühelltem. Aztán lázas betegen otthon ragadtam az egyik barátnőm Alkonyat példányával, ami lecsúszott, de nem mozgatott meg. Ezután elkezdett érdekelni egy zsáner, de az a krimi volt. Merthogy izgalmasnak találtam a hírszerzést és a kémesdit, és azt hiszem, ebből továbbfejlődve kezdtek vonzani az antihősök, még ha a pontos megnevezésüket nem is ismertem még akkor. Az első ilyen kedvenc karakterem Patrick Kenzie volt Dennis Lehane sorozatából. Még mindig a gimis években volt egy Harry Potterről szóló időszakom, jöttek a filmek, és az egyik bartánőm egy strandolás alkalmával belehajszolt, hogy olvassam végig őket, és imádtam a történetet, de tudatos fantasztikumkeresésnek ezt követően sincs semmi nyoma. Időm sem volt rá: hirtelen sok-sok klasszikust kellett olvasnom, mert emelt magyar érettségire készültem. 2012,  egyetem,  és HOPP.

Az első tudatosan választott fantasym a Trónok harca volt (a 9gag miatt akartam elkezdeni), de közben meg mégsem. Hogy lehetséges ez? A Trónok harcát 2013. júliusában olvastam, viszont van egy nagyon fontos, véletlenül, vagy inkább sorsszerűen megejtett olvasásom egy hónappal azelőttről. Annak a könyvnek a műfajával nem volt tisztában (grimdark, wtf), de megmagyarázhatatlanul vonzott: ez Mark Lawrence-től a Tövisek hercege. Nem azért vettem meg, mert fantasy volt, de a fülszöveg és a borítón lévő elég egyértelmű utalás a Trónok harca-féle vonalhoz kötötte, amire akkor már kíváncsi voltam, de valamiért mégis a Tövisek került sorra hamarabb. Ezért úgy sportszerű, ha azt mondjuk, a fantasyhoz vezető ösvényt nekem GRRM és Lawrence jelölte ki. Ezután a két könyv után akartam még több “ilyesmit” olvasni.

Az egyetemi időszak (2012-2015) azért nem ér, mert egy magyar szakos nem azt olvassa, amit őszintén akar, így fantasykat itt csak elvétve találunk, pedig ekkorra (kb. 2014-re) már valóban maga a zsáner érdekelt. Itt már sorjáznak Sullivan könyvei, egy kipróbált Gemmel, a Rovásember, pár disztópia. Szemináriumi dolgozatot írtam Csurgó Csaba Kukoriczájából, az utolsó félévben szerkesztői ismeretek minoron a próbakiadványunk címe Fantázia volt, és én a hősök típusairól (Lawrence-en, Rowlingon keresztül), az esszéformát szuperhősös (Marvel-hatás a filmekből, egyértelmű) témán keresztül gyakoroltam, majd a szakdolgozatomat mintegy teljes kört leírandó GRRM-ből nyelvészkedtem össze. Szóval viszonylag tudatosan igyekeztem megtalálni, hogyan foglalkozhatok minél többet fantasyval.

2015-ben lettem elrángatva először az első molyos szervezésű sci-fi és fantasy sörözésre, ahol mindenki nagyon kedves volt, de amint könyvekről kezdtek beszélni, kiderült, mekkora csíra vagyok. Nem mellékes az sem, hogy elkezdtem dolgozni, hivatásszerűen Star Wars könyvekkel foglalkozni. Ezek hatására figyeltem fel arra, hogy a fantasynek létezik egy unokatestvére, vagy legalábbis jóbarátja, aki kezd egyre közelebb és közelebb csusszanni hozzám a padon. Azt mondjuk álmomban se gondoltam volna, hogy egyszer konkrétan az ölembe fog ülni, mert egész addigi életemben ellenérzéseim voltak az űrrel kapcsolatban, annál többet meg nagyon gondoltam bele a sci-fibe, merthogy nem is érdekelt.

Kicsit hadd kanyarodjak vissza az entry level témájára: Pierce Brown az egyik legtöbbet durrogtatott név ebben a kategóriában, és ha csak egy példára van szükség arra, hogy igazoljuk őt mint entry level-szerzőt, akkor tessék, itt vagyok. De le kell szögeznem: a Vörös lázadásban nem a sci-fit szerettem és értékeltem. Ha ugyanez a sztori, ugyanez a próza, ugyanezek szereplők, csak fantasy settingben, akkor is ugyanígy imádom. Úgyhogy elméletileg ez az első sci-fi, ami berántott, gyakorlatilag meg nem. Hát A marsi, amit utána olvastam? Tetszett, de nem a sci-fisége miatt az sem. Hát a Kvantumtolvaj, ami a harmadik volt? LOOOOOOOOOOOOOOOOOOLnem, félbehagytameladtam, puszpá.

Szerintem a Ready Player One, a Végjáték és a Ted Chiang-novelláskötet együttes ereje kellett hozzá, hogy tudatosuljon bennem, mennyire ökör vagyok, ha ezek után továbbra is ragaszkodom az előítéleteimhez; ahhoz hogy én biztos úgysem lennék elég okos és türelmes ehhez a science fictionhöz. Vagyis a gondolatmenetem egyszerűen megfogalmazva nagyjából ez volt: én hülye vagyok, de a sci-fi is szar. Ezen fordítottak teljesen a már fent említettek, valamint A Háromtest-probléma, és az legújabb darlingom, a Valós halál. Utóbbiak egészen friss, pár hónapos élmények.

És megérkeztünk napjainkhoz. Látszik, milyen nehéz leszűkíteni egy-egy címre, hogy pontosan mi és miért húzott be az egyes zsánerekbe, és lefogadom, hogy ez mindenkinél így. Az az igazság, hogy szerintem ez sosem csak a könyveken múlik. Ugyanilyen fontos volt, hogy az ember mint olvasó, mint személy éppen hol tart. Éppen mi érdekli, mivel küzd, mi inspirálja, miben érzi otthon magát. Szerintem ez a szép magában az olvasásban, a történetekben. Mára egyértelmű, hogy a könyvekkel való foglalatoskodásom, sőt, némileg a fantasztikummal való foglalatoskodásom is átlépte az egyszerű “elvagyok magamban” kategóriát. De akármilyen méreteket is ölt vagy fog ölteni ez, a kezdő- és a végpont akkor is, minden esetben a könyvek, a történetek szeretete, és nem szabad, hogy ez megváltozzon.

 

Reklámok

Niveau d’entrée – hol léptem be én?” bejegyzéshez ozzászólás

    • captainv szerint:

      Talán egyszer ide újraírva és kibővítve, de eredeti formájukban nem túl említésre méltók. A szakdolgozatomból készült tanulmány viszont fent van ott, az EGYÉB FELBUKKANÁSAIM menüpont legalján van egy továbbvezető link rá. 🙂

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s