Kajak elmentem a Bembe | Élménybeszámoló a Világok Találkozásáról

Jelen sorok írásakor még érvényes az a mondat, hogy épp mostanában este haza az egész napos Próza Nostrás ViTa (Világok Találkozása) rendezvényről, és annyira klasszul éreztem magam, hogy noha biztosan összefoglalják majd nálam profibban és részletesebben, ha valakinek majd a második rendvezvény meghirdetésekor beugrik, hogy 25 helyett 26 helyen olvasta, milyen izgalmas volt az első, és emiatt fog úgy dönteni, hogy elmegy rá, akkor megéri egy memót írnom a látottakról. Szigorúan nagyon szubjektív módon. A krónika- vagy összefoglalóírás nem tartozik az legerősebb kvalitásaim közé, ám szerencsére nem szoktak megkérni ilyesmire, most se tette senki.

Egyébként nem vagyok nagy rendezvényre járó típus. Viszonylag kevés beszélgetésen, még annál is kevesebb bemutatón, és még annál is kevesebb dedikáláson szoktam részt venni, de egy-két hete kiszagoltam, hogy a ViTára érdemes lehet rászánnom egy napot. Amellett, hogy a programpontok érdekesnek tűntek, sokat segített, hogy szinte minden olyan ismerősöm, akiket a fantasztikum iránti érdeklődésem hozott az életembe, tervezte, hogy elmegy rá, és ezek között az emberek között mindig úgy érzem, én vagyok a leghülyébb a helységben, ezért figyelem, merre fülelnek, mert nagy eséllyel nekem is arra érdemes kagylóznom.

Annak, aki nem hallott az eseményről: öt fantasztikummal foglalkozó, másfél órás panelbeszélgetést lehetett megtekinteni a Bem moziban (nem a vásznon, a vászon előtt, élő emberekkel). A témák megoszlottak a fantasy-sci-fi, olvasók-írók, kritikusok-oktatók párosainak mentén, és most szegény horrort kihagytam, pedig arról is volt egy etap, csak én eljöttem róla, mert, bevallom, elfáradtam ott egész nap a félhomályban, és egyébként sem igazán talált utat hozzám az irodalom azon része. Legalábbis egyelőre, aztán ki tudja. Két-három éve a sci-fire is pontosan ugyanezt mondtam, aztán watch me now, hamarosan megkapom a 2016-os sci-fi megjelenések elolvasásáért járó plecsnit molyon, jövőre belekezdek egy epikus kihívásba, aminek a keretén belül sci-fi klasszikusokat fogok olyan mennyiségben az agyamba rakni a szememen keresztül, hogy az agysejtjeim már most tartják egymásnak a motivációs beszédeket, hogy bírják, és ami még ezeknél is jobb: már ismerek olyan sci-fi szerzőt, nem is egyet, akinek várom, hogy jelenjen meg új könyve. Mi ez, ha nem beavatódás, hm?

Szóval kajak elmentem a Bembe, erőt vettem magamon, hogy olyan áron vegyek magamhoz szellemi táplálékot, hogy elvillamosozzak érte Budára, és úgy jöttem el, hogy tulajdonképpen várom, mikor lesz a következő alkalom, mert ha a szervezők ilyet tudnak, akkor gyermei, kérek még. Persze, nagyon fáradságos meló tető alá hozni egy ilyen eseményt, úgyhogy no pressure, de szurkolok, hogy pozitív tapasztalatokkal zárják ők is a napot, és ne hagyják itt abba. Külön dicséret azért, milyen jó érzékkel választották ki a vendégeket, akik még azt a témát is érdekessé tudták tenni, amit fekete báránynak éreztem (a fantasztikum oktatásban elfoglalt helye, kritikai szemlélete, stb.), azt az szegmenst pedig, amit egyébként is vártam, különbözőségeik okán még tanulságosabbá és árnyaltabbá tették (új irányzatok a fantasy irodalomban), mint reméltem.

Az, amiben arról volt szó, hogy egy nyers kézirattól hogyan lehet eljutni egész addig, hogy… hát ott a beszélgetés a jól fogyó megjelenésig tartott volna, de egy közönségkérdés hatására egészen a nemzetközi piacra kerülésig követtük a szerzőaspiránsok lehetséges útjait, nos ezzel kapcsolatban nézzetek nekem el nekem egy kis nagyképűséget: könyvkiadásban dolgozó személyként számomra ez nem volt akkora információbomba, mint amekkora például egy szakmát kicsit sem ismerő, laikus olvasónak, sőt, főleg amekkora egy kezdő írónak lehetett, de szó ami szó, nekem is beakadt egy-két tanulságos gondolat. Az lehet még a mérsékelt lelkesedésem oka, hogy ez a téma nem igazán véleményeket vonultatott fel, az elhangzottak sokkal inkább tények, kvázi játékszabályok, amiken nem igazán lehet “vitázni”.

A horrort leszámítva – mert arról ugyebár megpattantam – a sci-fi maradt. Fentebb írtam, hogy abba csak felszínesen látok bele. Markovics Botondnak volt egy mondata, amiből tulajdonképpen rájöttem, hova tartozom a sci-fit fogyasztók tipológiájában, amiért már megérte elmenni, hiszen az önismeret fontos: én az entry levelen, vagyis a belépő szinten állok, merthogy engem is az ehhez kapcsolódó trend vezetett be a sci-fibe, ami tök jó, hiszen könnyen megfogalmazható, mától ezt mondom majd mindenkinek, ha ilyen jellegű kérdést tesz fel nekem. És nyilván nem tervezek itt megállni, de nem tudom mi lesz, azt tudom, hogy Andy Weir, Ernest Cline, Pierce Brown már mögöttem vannak, és tök jól megtaláltam nekik a helyet az ízlésemben. Ami szuper, de ettől még csíra vagyok. Ezért itt nem tudtam akkorákat bólogatni, mint mondjuk a fantasys beszélgetésnél, ahol Moskát Anitának kb. minden harmadik mondatára legszívesebben tölcsért csináltam volna a kezemből és beüvöltöttem volna, hogy HELL YEAHH, mert abból a szórásból már olvastam annyit meg pont azokat a műveket, hogy valóban értsem, mire célzott egy-egy kiragadott példájával vagy megfigyelésével. A sci-fi beszélgetésen féllaikusként inkább az tűnt fel, mennyi problémát érzékelnek körülötte, mennyire irányvesztettnek érzik a műfajt, ami óriási kontrasztot alkotott a fantasyvel, ahol meg éppen arról volt szó, hogy azt se tudjuk, hogyan nevezzük el azt a rengeteg új irányzatot, altípust, ami az utóbbi évtized(ek)ben létrejött.

Na, de mitől esett ez most olyan jól, hogy azonnal bejegyzést írjak róla? Az az igazság, hogy éppen pár nappal ezelőtt, nincs még egy hete, hogy egy beszélgetés közben azt mondtam két ismerősömnek (akik ironikus módon ma színpadon voltak két különböző beszélgetésben), hogy egyszerűen reménytelennek látom, hogy valaha legyűrhetővé váljon az a negatívan leegyszerűsítő, mohó, de ezzel együtt arrogáns hozzáállás, amivel olyan gyakran találkozom, ha fantasztikum a beszédtéma, és ez, mi tagadás, nincs valami jó hatással a motivációmra. Ezt amúgy nem nagyon kéne magamra vennem, személyesen nagyon ritkán szoktam érintett lenni, úgyhogy feltehetnénk a kérdést, hogy mégis akkor mi a frász bajom van, de nem tudok mit csinálni, lelomboz. Persze, ki is ‘aszhatnám a routert az erkélyen, hogy ne olvassak hülyeségeket az interneten, csak sajnos túl sok időt töltöttem a beállításával, úgyhogy nincs az a troll, akinek a kedvéért ezt megtenném. Nos, ez után, hogy így felbugyborékolt belőlem ez a problémám, rögtön két olyan esemény is történt, ami kicsit visszaterelt a nyomvonalamba: most épp megint látom, mit tartok klassznak ebben a szubkultúrában, és miért érdemes időt és energiát szánni rá, hogy ilyen-olyan firkálmányaim vagy részvételeim révén én is hordjam a rám bízott zsemlemorzsákat a hátamon, legyenek azok akármilyen kicsik – és az egyik ez a Világok Találkozása rendezvény volt.

 

Reklámok

Kajak elmentem a Bembe | Élménybeszámoló a Világok Találkozásáról” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s