2017 | június

Annyira elfelejtettem, hogy hó vége van, és meg kéne írni a hónapzáró posztot, és annyira jó lenne inkább lefeküdni szunyálni vagy még egy Lucifer-epizódot nézni, de annyira nem lesz időm holnap (se) erre, hogy inkább most gyorsan összedobok egy kis összegzést. És a Hónap Zeneműve sem maradhat ki! Hallgassátok. Ha ettől nem ébred fel a belső vikingetek… akkor valószínűleg nincs olyanotok, amit az én személyes belső vikingem nagyon sajnál, de mivel kemény és büszke, nem sír, hanem morcul élezi tovább a kisbaltáját.

Most nem biztos, hogy akkurátusan fogok végigmenni minden ponton, mert, el vagyok úszva. Elég mozgalmas hónap volt, ráadásul az a gyanúm támadt, hogy az utóbbi időben talán nem is Budapesten éltem, hanem a Góbi-sivatagban, olyan dögletesen meleg van, kiváltképp a tömegközelkedési eszközökön, ami iszonyúan lefáraszt, és erről a témáról csak fröcsögve vagyok képes nyilatkozni, mert nem érem fel ép ésszel, miért nem használunk légkondit, miért nem lehet ablakot nyitni, miért létezünk egyáltalán ilyen melegben, stb. Társaim a bajban ilyenkor abszolút a könyvek, azok nélkül egy tapodtat se, inkább beletemetkezek valami enyhén traumatizáló regénybe, még mindig inkább az, mint hogy az egyetlen szórakozásom az legyen, hogy az embereket nézzem. A Vicious, a Kriptaherceg és a Föld alatti suttogás voltak a hónap favoritjai, és a jó hír az, hogy ezek sorozatok, tehát reménykedhetek abban, hogy az élmény megismételhető.

Olyan nehezen emlékszem vissza, mi történet júniusban… elszaladt. Az is meglep, hogy nem jelent meg cikkem, igaz, májusban termeltem nagyon, de valahogy mégis hiányérzetem van. Azt tudom, hogy nagyon sokat dolgoztam az utóbbi hetekben. Ez nem panasz, mert volt ez másképp is, és egyáltalán nem volt jó, de tény, hogy rányomta a bélyegét az energiaszintemre az, hogy bizonyos napokon úgy húztam az igát, mint egy állat. Megfáradt agyizmaimat két sorozattal nyújtottam le: a Claws-zal, ami arról szól, hogy van egy műköröm-szalon, amit ilyen igazi külvárosi sisterek vezetnek, néha mosnak egy kis pénzt is, és a bonyodalom ott kezdődik, hogy a főnökcsaj belekeveredik egy gyilkosságba, és innen göngyölödik tovább a cselekmény. Eddig három része ment le, és nagyon tetszik, ez pótolja most nekem a Harlotsot. A másik sorozatom pedig, ahogy már utaltam rá, a Lucifer. Gyerekek. Nézzétek. Nézzetek Lucifert.

Megvan, miért volt hiányérzetem! Egy mini írásom megjelent egy SFmagos körkérdés-posztban! Itt lakik. A Wonder Womanről mondtuk el a véleményünket, az enyém az utolsó, mert én szerkesztettem össze a cikket, és hátra soroltam magam, mert ezt diktálja az illem, és mert ott hátul van a legjobb helyen a nyáladzásom, amit rendeztem. De komolyan gondoltam. Nem tökéletes, de fontos film.

És egy kis filmes fun-fact, ami szerintem mehetne az IMDB-re is, vagy a következő Oscar-gála egyik montázsába, vagy nemt’om, ezek csak ötletek, szóval: a Verdák 3.-ban pár nevet én és a kollégáim fordítottunk magyarra. Én személy szerint Villám McQueen kvázi álnevét alkottam meg, és a szinkronszínészek, akiknek ki kellett mondaniuk, biztosan emlegették miatta a nőrokonaimat, de én akkor is rohadt büszke vagyok, mert 1. sokat törtem rajta az agyam, jó?????? 2. mégis hányan, de most komolyan, hányan mondhatják el magukról, hogy elneveztek egy karaktert egy Disney mesében?

Júniusban jártam életemben először Szegeden. Családilag ruccantunk le három napra, és a legkézzelfoghatóbb, amit tudok mondani arról a városról: kifejezetten élhető. Ahogy jöttünk-mentünk, az járt a fejemben, hogy itt egyáltalán nem nehéz elképzelni egy pont kellemes életet. Minden van, amire szükség lehet, szép, tiszta, rendezett, befogadható méretű, családias, de még mindig város. Sajnos az az igazság, hogy nem tudtam maradéktalanul élvezni, mert az indulásunk előtti napon iszonyúan lelken rúgtak, és ez egész ottlétünk alatt sajgott. De erről persze nem a város tehet.

Egyébként a dóm tetszett legjobban. Már eleve az feldobta az élményt, hogy egy olyan orgonatanonc adta a zenei aláfestést a nézelődéshez, aki valószínűleg nagyon régóta vágyott már rá, hogy felügyelet nélkül játszhasson és láncait leverve, rabigáját leszakítva, korlátok nélkül vandálkodhasson anélkül, hogy Gyuri bácsi a kezére verne, vagy csak egészen nyíltan meg akarta idézni a Sátánt, mert amilyen darabokat játszott, az minden volt, csak ájtatos nem. Én vártam, mikor idéződik meg az oltárnál valami final boss, mert ilyen zenék alatt ilyesmik szoktak történni. Sajnos nem történt semmi, az orgonistánál ádázabb lény nem járt aznap a dómban.

Ráadásul mind húztunk egy urnából magunkat egy-egy szerencsesütit (barnásszüke nevén Napi Igét), és halálra röhögtem magam, mert mindannyiunknak olyan idézet jutott, ami igencsak az elevenünkre tapintott. Nekem valami… figyeljem az idősebbeket és okuljak… nem tudom, valami ilyesmi, plusz némi alázatra intő felhangot is kihallottam belőle. Ezek valóban olyan dolgok, amikre nem árt, ha néha emlékeztet valaki, mert magamtól pf. Biztos sok bajom van, volt és lesz abból, hogy ezek nekem nem fakadnak belülről. De én olyan vagyok, hogy nekem belső vikingek fakadnak belülről szóval mit is várunk…

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s