Olvasási szokások

Olyan ritkán van szó könyvekről a blogon, miközben ez a téma az egyik legfontosabb az életemben, és már ezerszer megfogadtam, hogy több hangsúlyt fogok fektetni az olvasmányélményekre, de valamiért az istennek sem jön az ihlet. Viszont rátaláltam erre az elég basic, de jó kérdésekből álló kérdőívre, hát gondoltam egyet, és kitöltöttem, mert mindig is szerettem úgy tenni, mintha sztár lennék, akivel szívesen készít interjút az plebsz. Mert igazán csak az egykék tudják, hogyan kell kompenzálni.

1.) Melyik volt a legrosszabb olvasmányélményed? 

Egy ideje elértem a tudatosságnak és beyoncéságnak azt a fokát, amikor már megtehetem, hogy ha és amennyiben igazán elviselhetetlenre fordul egy olvasmányélmény, egyszerűen lerakom, mert ugyan van, akinek hitvallása, hogy könyvet nem hagyunk félbe, és hogy akkor lehet csak jogunk kritizálni valamit, ha végigolvastuk – lett légyen az akármilyen mocsok szar -, én minden tisztelettel egy másik mottót tetováltatnék a derekamra, azt, hogy “az időm sokkal értékesebb annál, hogy faszságok olvasására pazaroljam, amikor annyi könyv van a világon, amit még így sem fogok tudni elolvasni, holott lehet, hogy köztük van a következő kedvencem, de ezt sosem tudom meg, ha erre a fosra pazarlok el még két hetet.” Ezt így mind, egy sorba, gót betűkkel. Úgyhogy sok könyvet hagytam már félbe mondván, hogy “esszar”, de hogy említsek is valami konkrétat, amire már csak muszájsága okán is rettentően fújok: Légy jó mindhalálig. De oké, talán ez, ha újraolvasnám immár felnőttként, nem pedig világra rácsodálkozó, könnyen összetörhető ötödikesként, talán javíthatna pár helyezést, viszont a már egyetem alatt olvasott Megsebzett szabadságra nem találok bocsánatot.

2.) Melyik volt a legjobb olvasmányélményed?

Hála a magasságosnak, ebből több van, mint rosszból. Sok is, és szívesen megosztanám mindet, talán írok majd csak ezekről egy posztot, de van néhány kiemelt pillanat, amikor olyan szépen összeálltunk, a könyv meg én, amikor azt éreztem, hogy eeeez, ez itt ni, az ilyen pillanatokért jó olvasni. Hatalmas élmény volt Mark Lawrence Tövisek császára c. könyvének és egyben trilógiájának a vége, Pierce Brown Vörös lázadás c. könyvének az első kb. 60 oldala, meg arra is emékszem, milyen élénken vigyorogtam Michael J. Sullivan Percepliquisének befejezésekor. Ezek kedvenc könyvek lettek, és nyilván már második vagy sokadik olvasáskor nem lehet reprodukálni azokat az érzelmeket, amik a történet első megismerésekor idéződnek az emberben, de ezekbe azóta is néha bele kukkantok.

3.) Melyik könyv hatott rád vagy befolyásolt eddig a legjobban? 

A neveletlen hercegnő naplója miatt szerettem meg az olvasást magát, Anthony Kiedis életrajza fogalmam sincs mennyi sérüléstől óvta meg nyáladzó tinédzser lelkemet, A mandzsúriai jelölt nagyon sok hétköznapi dologgal kapcsolatban kijózanított és óvatosságra intett, a Trónok harca hozta számomra a legtöbb lehetőséget és ezzel együtt rengeteg sikerélményt, a Tövisek királya totál új távlatokat nyitott az ízlésemben, a Vörös lázadás óta nem félek a sci-fitől, és a Miért érdemes életben maradni segített megérteni nagyon sok mindent saját magammal kapcsolatban.

4.) Olvastál már olyan könyvet, amitől szó szerint megijedtél? 

Nem. Inkább olyan volt, hogy megijedtem attól, hogy mit jelent rám nézve, hogy ez a könyv tetszik – őrült vagyok vagy szar az ízlésem? Olyan is van, hogy attól ijedek meg, hogy valaki ezt komolyan kiadásra érdemesnek tartotta. Meg olyan is, hogy attól ijedek meg, hogy valamiből nemzetközi bestseller lett.

5.) Mit használsz könyvelzőnek?

Minden olyan papírterméket vagy irodai eszközt, ami pontos megnevezésében és eredeti rendeltetésében még véletlenül sem könyvjelző. Post-it, Rossmann-kupon, gem-kapocs, teafilteres kistasak, blokk, pukkanós fólia, szerződés…

6.) Mikor szoktál olvasni? Otthon, munkában, főzés közben, reggelente, délben, délután, alvás előtt…?

Utazás közben. Ez kb. napi egy-másfél órát jelent, a dugó méretétől függ. A másik nagy olvasós session általában a kádban van, és ez is egy óra. Szinte percre pontosan, óra nélkül is tudom, mikor telik le. Más időpontokban, például lefekvés előtt vagy délután a kanapén csak akkor, ha tényleg iszonyú letehetetlen a könyv, de egyébként ezeket az időszakokat inkább másra használom.

7.) Emlékszel az első könyvre, amit olvastál?

Nem, de emlékszem az első könyvre, amit megszerettem. Amit kifejezetten imádtam, és nemcsak a történetet, sőt, nem is igazán a történetet, hanem magát a könyvet. Egyszer beteg voltam, és otthon maradtam – szerintem valami második osztályos lehettem -, és anyukám lement a boltba, és egy könyvvel tért vissza. Vett nekem egy Janikovszky Éva-könyvet, a Velem mindig történik valamit, és imádtam. Hogy mitől, nem tudom, talán a rajzok, vagy a tény, hogy meglepetés volt, vagy én nem tudom, de I. M. Á. D. T. A. M.

8.) Mit szeretsz jobban: kartonált vagy keménytáblás?

Természetesen a tartóssága miatt a keménytáblást lenne jó venni, tehát az lenne az, amit szeretNÉK, de nincsen nékem annyi pínzem, úgyhogy 99%-ban a kartonáltat választom, mert olcsóbb. Nem olyan nagy probléma amúgy, mert nagyon vigyázom a könyveimre, meg tudom oldani, hogy a kartonált se nézzen ki a közös utunk végére úgy, mintha megtaposták volna.

9.) Mit olvasol éppen? Hanyadik oldalon jársz?

Éppen Greg Keyestől olvasom a Hangakirályt, és köszönöm a kérdést, nagyon tetszik. Ja, ezt pont nem kérdezte senki. Tehát, Hangakirály, igen. Jelenleg a második kötetének – mármint az első rész második kötetének, igen, kajak – a 249. oldalán járok, kb. a felénél.

10.) Szoktál “nyomot” hagyni a könyveidben? Például szoktál beléjük írni, aláhúzol idézeteket, lekávézod vagy lemorzsázod, stb…

… nem. Nem. NEM. N E M!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

11.) Számít a cím, az oldalak mennyisége és a borító, amikor döntesz arról, hogy elolvasol egy könyvet? 

Naná. A borítóval úgy vagyok, hogy nemes gondolat ez a “nem a külcsín a fontos, hanem a belbecs”, de attól még kamu. Nem mondom, hogy kizáró ok a ronda borító, de akkor valami másnak kell nagyon durván felkeltenie a figyelmemet, plusz hiába van jó anyaga egy ruhának, ha ocsmány a színe, nem hordom szívesen. Hiába fantasztikus a szöveg, ha ocsmány a borító, nem fogom olyan szívesen kézbe venni. Szomorú, de igaz.
A címmel kapcsolatban (is) gyakran ki lehet szúrni, hogy a cím valamilyen trendet követ, és ilyenkor elgondolkodom, hogy a szöveg is csapódik-e vajon valamilyen hullámhoz, valami aktuálisan népszerű témához. Nekem személy szerint a két véglet tetszik: vagy a már szinte mondatszerűek (Nyugaton a helyzet változatlan, Feljövök érted a város alól, Keskeny út északra) vagy az egyszavas, rövid-tömör-ütős-úristenezmilehet stílusúak (Horgonyhely, Solaris, Ílion, Stoner). Ezekre figyelek fel.
Az oldalszám meg inkább csak a dilemmákat oldaja meg. Ha vacillálok, hogy hát a fülszöveg alapján izgi, de a szerzőt nem nagyon szeretem, mindenki azt mondja, hogy kb. közepes könyv, és meglátom, hogy 841 oldal, akkor kösszépen, nem. Nem kíséreltezünk. Az 500+ oldalas könyveket komolyan meg kell gondolni, mert egyszer meghalunk.

12.) Előre szoktál lapozni az utolsó oldalra, hogy megnézd mi a vége?

Sírógörcsöt kapok, ha megtudom, hogy van olyan, aki ezt csinálja. Ez válasz a kérdésre?

13.) Döntöttél már az alapján egy könyv elolvasása mellett, hogy már tudtad, mi a vége? (Például spoilerbe futottál vagy láttad a filmet.)

Hál istennek nem pokol-démonokkal, hanem érző, emberi lényekkel társalgok, akik meg szokták kérdezni, hogy olvastam-e a könyvet, mielőtt nagyon elkezdenék teríteni a spoilereket, szóval olyan helyzetbe ritkán kerülök, hogy azután kelljen döntenem, hogy már tudom, ki hal meg a sztori végén, de amikor nagy ritkán így van, azt hiszem, nem számít, mert mire megveszem a könyvet, úgyis elfelejtem, mit mondtak róla. Valljuk be, amíg nem olvastam, nem nagyon ragad meg a fejemben senkinek se a neve, meg hogy mit kivel és hol csinál. Úgyhogy nem, nem befolyásol. Például elmondanám, hogy nekem a Vörös nászt félig-meddig le is lőtték anno. De úgy, hogy nem tudtam, kik azok az emberek, akikről szó van, nem tudtam, én szeretni fogom-e őket, nekem olyan nagy cucc lesz-e az egész jelenet, nem mondott sokat az az infó, hogy “mindenki meghal”. Abszolút gond nélkül tudtam traumatizálódni, mikor odaértem a történetben. Meg aztán újra a sorozatban is odakerültem. És igenis nagy cucc volt. Szemét fantasy-szerzők…

14.) Van olyan könyv, amit ötnél többször olvastál el? 

Dehogyis, még csak 23 vagyok.

15.) Szenvedtél már balesetet könyv miatt? (Például majdnem elütött egy autó, miközben olvastál, vagy rád esett egy kupac könyv a polcodról…) 

HÁT HA MÁR ÍGY SZÓBA KERÜLT!!!!!

Mikor kicsi voltam, karácsonyra kaptam egy mesekönyvet, aminek a papírja abban a minutumban vágta el a hüvelykujjamat, hogy először hozzáértem. Sírtam. Én szeretni akartam azt a könyvet, az pedig az életemre tört. Idővel enyhült a viszonyunk, az ujjam begyógyult, a lelki seb azonban örökre megmarad.

16.) El szoktad adni/ajándékozni a könyveidet vagy megtartod őket, akkor is, ha nem tetszettek?

Néha rám jön a roham, hogy megszabaduljak attól, ami már nem kell, de hiába adom olcsón, nem igazán viszik őket az emberek, plusz bevallom, egy kicsit mindig megbánom, mert néha egyáltalán nem könnyű nyélbe ütni az üzletet. Leginkább az átadásra kiszemelt hellyel kapcsolatos igényeken szoktam elképedni, mert oda van írva, hogy Budapesten adom át a cuccost, aztán szerintem nem mindenki tudja, hogy hol vannak Budapest határai vagy nemt’om. De igen, a törekvés, hogy ne üljek azon, amit már nem szeretek, hanem adjam oda másnak, akinek akár tetszhet is, megvan bennem.

17.) Viszed magaddal a könyvedet, amikor wc-re kell menned? Szoktál olvasni a fürdőszobában?

Az ilyen kérdések miatt töltök kínosan sok időt azzal, hogy azon elmélkedek, hogy miért, más mégis mennyi ideig szokott ülni a vécén? Én rontok el valamit? Valami baj van velem? 😀 😀 😀

18.) Van bármiféle könyves rendszered, ahol vezeted, hogy mit olvasol, mit vettél, stb.? 

Immár 6, sőt, 6 és fél éve büsze moly vagyok.

19.) Vezetsz naplót?

Vezettem régebben, többet is. Mindig is szerettem írni magamról. Most már nem, ezt a funkciót átvette a blog, ami nem igazán napló, ide inkább csak az utócsengései és mellékzöngéi jönnek annak, amik valójában történnek velem. Meg már nem volt elég, hogy csak magamnak írjak magamról. Szerettem volna MINDENKINEK írni magamról.

Áhhh, hagyjuk, úgyis vége van a kérdéseknek, tessék, nevessetek egyet ti is, én a klotyós kérdés óta vihogok.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s