2017 | március

Nagyon küzdök, hogy ne az legyen, hogy az egész blog már csak havi összegzésekből álljon, és ha tehetném elhalasztanám ezt a márciusit, de akkor megtörném a sort, felborítanám a rendet, ilyen sötét tettet azonban nem vagyok képes elkövetni.

No de a Zenemű: Fair to Midland – Amarillo Sleeps on My Pillow. Cukin kezdődik, de berobban, úgyhogy fülessel óvatosan.

Ebben a hónapban, abban az egy darab posztban megénekeltem, hogy befejeztem a Sherlockot. Ezen kívül még kettő sorozatot toltam, az egyik az Ifjú pápa volt, amit be is fejeztem, hiszen az egész csak egy évadnyi volt. Vegyesek az érzelmeim. Jónak mondanám, főleg technikai szempontok miatt, de ha a szívemre teszem a kezem, többnyire unatkoztam alatta. A másik amit néztem, és még nézek is, mert hátra van egy utolsó rész belőle, a Fekete vitorlák. Ez a darlingom, majdnem mindig az volt, kivéve a harmadik évadot, de most már megint feltornázta magát. Nagyon fog hiányozni, sok mindent kedveltem benne, de különösen azt imádtam, hogy annyi okos nőt írtak bele, és egyenrangú felekként álltak a férfiak mellett vagy ellen, és nagyon sok dinamikus, előrevivő jelenetet láthattunk hétről hétre. Meg hát nem hazudok, le lehet tinicsitrizni századjára is, nem érdekel, én akkor is szívesen nézném még, milyen szépen ráncolja a szemöldökét Flint kapitány, miközben a távoli horizontot fürkészi legyakható ellen után, és szívesen lamentálnék még azon, hogy a bevilágításért felelős munkatárs vajon hány epizód után kért fizetés emelést attól számítva, hogy meglátta, hogy a kormányzót egy olyan színész fogja játszani, akinek az arccsontja olyan szívetszaggatóan éles, hogy szabályosan megtörik rajta a fény.

Ráadásul épp kalózos hangulatomban vagyok, mert az Assassin’s Creed: Black Flaget is néhány hete fejeztem be, ami egy klassz játék, és szép volt a vége, és ez megint olyan élmény, mint anno, mikor az AC 2-vel játszottam a Borgiák sorozat mellett. Bónuszként mostanában adták a tévében a Karib-tenger kalózai részeit is (úgy századjára), és én ezt égi jelnek veszem, méghozzá olyan jelnek, ami azt mondja, hagyni kell ezt a posványt itt magam körül a fenébe, fel kell csapni kalóznak, kardélre kell hányni mindenkit, aki módszeres bosszantásomban bűnösnek találtatik, és arról, hogy nem tudok úszni se, most nem szólunk senkinek, majd az első tengeri csatánál kitalálok valamit. Mindössze egy egy szótagból álló, angolszász beütésű vezetéknévre van szükségem, mert ha majd végignéznek a történelem híres női kalózain, lássák Anne Bonny-t, Mary Reedet, és Vivien HORVÁTHOT? Ezt még toldalékolni sem lehet magabiztosan, nemhogy viselni a hét tenger ezernyi veszedelmével szembe nézve.

Filmet nem néztem, mert sorozatokat néztem. Egyedül az új A Szépség és a Szörnyeteget láttam, ami egyébként tetszett, de majdnem az egész élményt összezúzta számomra a nagy táncos finálé alatt már emberi formájában vakkantgató herceg, és a többi kissé kínos pojácáskodás, de ezek főként a film végére koncentrálódtak, addig egész rendeben volt minden.

A márciusban befejezett könyvek közül Az ötödik évszakot emelném ki. Nagyon érdekes regény, kis cseles is, úgyhogy ha valaki egy különlegesebb fantasyra vágyik, valami másra, ami se nem tini disztópia, se nem kardozós-sárkányos, akkor ez jó választás. Olvastam Robert Capáról egy könyvet, egy II. világháborúval gazdagon fűszerezett családi múltat kutatós visszaemlékezést, és egy depressziót többnyire szubjektív oldalról, de itt-ott közérthetőségi céllal bemutató könyvet is – látható, hogy inkább non-fictionös hangulatomban voltam, de úgy néz ki, most erre az egzaktabb, kézzelfoghatóbb irányba kellett elmennem, például a Wikipédiát sem nyitottam meg egyetem óta annyiszor, mint az utóbbi hetekben. Tudom is az okát: nincs kihasználva az agyam, olyannyira nem, hogy már csak hülyeségekkel meg saját magával tud foglalkozni, úgyhogy ezt elkerülendő inkább tanulok és tájékozódom. A könyvekre visszatérve: mindhármat ajánlom. Robert Capa – Kissé elmosódva, Sacha Batthyány: És nekem mi közöm ehhez?, Matt Haig: Miért érdemes életben maradni?

Könyves hír még a mikrovilágomban, hogy legyőztem a vonakodásomat, és március közepén vettem egy e-olvasót. Könyvmoly létemre azért nem tettem meg ezt eddig, mert szeretem a szép borítókat, túl nagy jelentőséget tulajdonítok a vagyontárgyaknak, fel akarom rakni őket a polcra, támogatni akarom a “valódi” könyvkiadást azzal, hogy a drágább hard copy-t veszem meg, bla bla bla, aztán felnéztem a polcomra, és túl sokat láttam, belenéztem a tárcámba, ott meg túl keveset, a borítók romantikája elmúlt, ha olyan szép valami, hát kinyomtatom és felcelluxozom a falra, a valódi és nem valódi könyvkiadás meg hagyjon most kicsit lenyugodni a picsába.

Egy mandineres cikkem jelent meg: Neil Gaiman Északi mitológiájából írtam egy ismertetőt. Igen, ez a Mandiner.sci-fi, nem veszett el, csak átalakult, valahogy minden olyan… nagy lett rajta, vagy csak az én böngészőm van 180%-os nagyításra állítva, ki tudja ezt pontosan megmondani. SFmagon pedig folytatódott és egyben befejeződött az éveleji ki-mit-vár-nagyon cikksorozatunk, utolsó felvonásként a sorozatokat vettük sorra, amit itt lehet elérni, én is benne vagyok.

Ezen kívül a Mandiner gondozásában megjelent – és ilyen még nem volt – egy ingyenesen letölthető e-könyv, aminek a tartalma a tavalyi A magyar fantasztikum helyzete cikksorozat részei. Ebbe én is írtam, és bocsássátok meg a naiv és csicsergős, de mondjuk is ki, enyhén nyálas stílusomat, akkor úgy éreztem, kell a pozitivitás a sorozatba. Azóta egyébként, nem egészen fél év alatt már ehhez képest is árnyalódott a véleményem. Hát hiába gyors az életem, mint egy rocksztáré. Ebben a cikkben kell lefelé görgetni, benne van a letöltési link.

Elég bátortalanul mondom, de újra felvettem kissé elhanyagolt második tanulmányom fonalát, mert szolidaritást akarok vállalni minden szakdolgozó ismerősömmel. … Nem. Azért vettem fel a fonalat, mert a Névtani Értesítő szerkesztője, egyben nagyon kedves volt tanárom rám írt, hogy kár lenne veszni hagyni a dolgot, de ha nem figyelek, ki fogunk csúszni az időből, aminek a vége kapkodás és isteni eredetű csapások sorozata lesz, én pedig azt mondtam, hm, nem nagyon szeretem a sáskákat, úgyhogy csináljuk. És még jól is esik, csak sajnos nagyon kijöttem a formából, mert a Trónok harca új kötet és új sorozatrészt híján most nem nagyon jár a fejemben, Nassau kormányzójának arccsontján többet filozofáltam, mint Westeros helyneveinek csoportosítási lehetőségein, de végül is a kreatív részén majdhogynem túl vagyok, vagyis szeretném ezt hinni, már csak a nyelvészeti, rendszerezős, logikai felet kell hozzátennem.

Úgyhogy… ez van. Ez mind nem volt túl érdekes szerintem. A blogom meg lényegében döglődik. Amiről szíves írtam volna, azzal kapcsolatban inkább visszafogtam magam, nem internetekre való téma az, és amúgy nem is jönne, hogy itt osszam meg, csak ebben a hónapban kicsit lepusztultak a szociális kapcsolataim, aztán nem volt csatorna, ahova el lehetett volna vezetni az energiákat.

Majd lesz valami. Puszpá a következőig!

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s